Élet.
Nagyon sokszor jutott eszembe ez a szó. Ez a súlyos szó. Csupán 4 betűből áll, mégis kitart 80-90 évig… mit is jelent élni igazán? Mikor lesz teljes az élet? Mostanában ez foglalkoztat. Próbálok rá definíciót találni, de… szinte lehetetlen. Ez egy szerteágazó, kiismerhetetlen rendszer. Nem vagyok a „rendszerek” híve, de… talán az életben van valami féle rendszerszerű. Ahogyan kapcsolódik egymáshoz a múlt, a jelen és a jövő.
De ha nem kell magyaráznom, akkor azt mondom, hogy az élet csoda. Valaki szerint a Sors, valaki szerint Isten irányítja. Vicces, hogy mindig tudjuk mi van mögöttünk, de azt soha, ami előttünk van. Emiatt leszünk mi olyan emberiek, és olyan tudatlan földi lények. Mi csak a tapasztalatainkból táplálkozhatunk, és a jövő ismeretének híján, ez az egyetlen dolog, amire támaszkodhatunk.
A címhez méltóan, ez most egy kisebb lezárás lesz.
Amikor véget ér egy iskolai év, nagyon sok mindennel kell elszámolnom magamban is.
Mit is tanultam ott?
Tény, hogy okosodtam, és rengeteg új tudást szereztem, de… tapasztalatokból kaptam a legtöbbet. Bölcsebb lettem sok dolgot illetően.
Ez a tanév megmutatta nekem, hogy mi, emberek mennyire különbözünk, és… hogy a fájdalom mennyire hihetetlen nagy hatással van az emberre, akár pozitív, akár negatív értelemben.
Nem túl boldogan írom, hogy gyakorlatilag a magán életem minden területére becsapott a villám.
Megtanultam, hogy a barátság milyen törékeny dolog, és… aki képtelen helyre hozni a hibáját, az örök nyomot hagy a másikban. Sajnos van, amikor már semmi sem lesz ugyanaz, mint volt.
Megtanultam, hogy a szerelem egy… kiismerhetetlen érzés. Pontosabban inkább az, aki iránt ezt érezzük. Itt nincsenek racionális és elfogadható érvek, nincsenek helyes vagy helytelen döntések… ez az érzések játéka, mi ebbe nem nagyon tudunk beleszólni… csak akkor, amikor már érezzük, hogy vége.
Ha visszagondolok arra, ami mögöttem van, csodálkozom. Sok-sok fájdalom, de azért némi öröm is. Néha azt érzem, hogy az agyam ezeket a dolgokat egy nagy lakat alatt tartja, hogy ne tudjanak kiszabadulni, és megmérgezni az életem. Mostanában nagyon keveset emlékezem… régen ez egészen máshogy volt. Eljutottam egy olyan pontra, amikor előre nézni már sokkal jobb érzés, mint hátra. Ma már tudom, hogy ami vár még rám az sokkal szebb, mint amit itt hagyok.
De mégis… van, hogy ezek a fájdalmak rám szakadnak… hatalmukba kerítenek, és szorongatják a lelkem. Innen tudom pontosan, hogy nekem mennem kell. Itt már nem érzem jól magam… ezek az emlékek szerencsére már csak tényleg emlékek…
Hölgyeim, egy fontos útravaló!
Legyen egy örök titok számotokra ez a tanulság. A férfiak kétféleképpen viselkednek egy nővel, ha spontán ismerkednek, mondjuk egy nagyobb társaságban. Talán egyesek azokat a lányokat tartják szerencsésnek, akik elvonulnak a fiúval, és egy rövid idő után visszatérnek, majd újabb áldozatra vadászva tovább állnak. Ezek a lányok talán „szerencsések”, de a fiúk szemében nem érnek el túl nagy erkölcsi és érzelmi méreteket.
A másik kategóriáról hadd rántsam le a leplet. Az olyan lányról, akihez odamegy a fiú, és csendes elismerését duruzsolja a fülébe. Elmondja neki, hogy ezen a helyen ő a legszebb… vagy hogy miért nem táncol már egy kicsit vele is. Akinek ezt mondják, az igazi nő. Akinek valamilyenféle „kapcsolatot” ajánlanak fel, az már eleve többet kapott, tény, hogy érzelmi síkon, de a testiség a férfiaknak mást jelent.
Én ezt vallom, és a tapasztalatim alapján ez így is van…
Még az életről annyi, hogy… talán azért vagyok ennyire ennek a fogalomnak a szerelmese, mert számomra az a legvonzóbb, hogy… olyan felemás. A véletlenek, a jó és a rossz váltakozása… a boldog és boldogtalan órák tánca. Nincs az élethez fogható „rendszer” vagy gépezet, ami képes erre. Ez csak az élet sajátossága. Az alkotás, a szerelem és a szeretet, a természet, a barátság, és minden gyönyörűség ebben az életben…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése