Miért tör ránk az a keserű érzés néha, hogy irigyeljük mások életét?
Most hasított belém a gondolat, hogy miért érzem rosszul magam? Mi az okom nekem arra, hogy kevesebbnek érezzem magam másoknál?
Azért, mert nem teszem ki azokat a képeket, ahol épp alkoholmámorban úszom? Vagy azért, mert nekem nincs 625 barátom és 1200 „lájkom”? Valahogy nekem ez a felszín mindig is hiányzott az életemből.
Minden ember mutat valamit… és azt hiszem, akiket én néha irigyelek rendkívül sokat fordítanak arra, hogy „álarcukat” gyönyörűen megformálják, míg én erre nem pazarolok időt, inkább élem az életem… viszont nem tudom megmutatni, hogy mi az, amit én megéltem. Ez zavar engem. Hogy el kell rejtenem azt, aki vagyok… mert félek, hogy ezért elítélnének azok, akik a jó oldalamat ismerik. S azok, akik a sötétebb „énemhez” tartoznak, azok pedig kinevetnek, hogy miért nem merek mások előtt is „igazi” lenni.
Azt hiszem én ettől nagyon régen szenvedek. Bevallom, vallásos nevelést kaptam, és ezt én gyakorlom is, de… ugyanakkor nagyon vágyom arra, hogy sokkal tisztább és bátrabb képet adhassak magamról az embereknek. Nehéz megtalálnom az egyensúlyt, s tudom, amíg itt, ebben a konzervatívnak nevezett közösségben élek, és sokan felismernek az utcán, addig nekem ügyesen kell cserélgetnem az álarcaimat, mert… akkor végképp a legrosszabb oldalamat mutatom, ami még annyira sem én vagyok.
Bár… nekem is még kell idő, hogy megismerjem és elfogadjam önmagam. Meg kell találnom azt az arany középutat, amit majd folytonosan járhatok, és kinevezhetem az igazi egyéniségemmé.
S a végére még annyit, hogy… a múlt démonjai még mindig a lelkemen élősködnek, és érzem, hogy ez is gyengít engem. Érzem, hogy amíg nem tudok a saját életemre normálisan tekinteni, és nem tudom magam és a környezetem elfogadni, ez a démon addig boldogan fog a szenvedésemben fürödni… s én ezt nem hagyhatom. El kell engednem, amit elveszítettem. Fel kell dolgoznom, amit elrontottam. Meg kell keresnem, amit elhagytam…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése