Sokat gondolkodtam, és csak úgy tudtam dűlőre jutni, ha felállítottam magamnak egy tényt… egy érdekes tényt.
A hétköznapi ember soha sem veszi a különlegeset, míg az néha szeretne átlagosabb és szürkébb életet. Az, aki észre tudja venni az élet csodáit, megállni és körülnézni az már egy kicsit különbözik az „átlagtól”. De az, aki rengeteg fájdalom után is képes ugyanezt tenni, na az már különleges a javából!
Teljesen mindegy, hányszor esel el, vagy éppen löknek el… ugyanolyan keményen és erősen kell talpra állni minden egyes alkalommal. Rövid ideig vigasz az önsajnálat, majd a reménytelenség érzésének keltése, de ezek egy idő után segítségből ellenségbe fordulnak át. Hihetetlen, hogy mennyi ember képtelen kimászni a szürke szenvedésből… igen, amikor érzem, meg tud ölni, de amint leértem az aljára, és elkezdem remélni a jobbat, rögtön könnyebbé válik az egész. Beindul egy folyamat, ami majd a boldogság felé fog sodorni.
Sajnos az erős rossz után újra és újra meg kell tanulnunk értékelni a jót és a boldogságot, de… pont ettől nyer valami elérhetetlenül édes ízt ez a pozitív érzés. Ritka, megfoghatatlan… de amikor vékony, lágy ujjaival megsimogatja szíved, rögtön ezerévnyi rossz a porba hull. Ez az, amit soha de soha sem szabad elfelejteni! Az ember egy életet kapott, egy szívet s ehhez egy lelket. Ne pazaroljuk, és… ne vágyjunk arra, hogy örökké éljünk… egy idő után minden csak szürke és unalmas lenne ebben a világban. Az emberélet pont elég arra –ha jól kihasználjuk-, hogy minden szépet meglássunk és felfedezzünk. Mi kaptuk Istentől a leggyönyörűbb ajándékokat: a szeretetet, a megbocsátást, a hitet, a reményt és nem utolsó sorban azt a gyönyörű természetet, ami körülöttünk található.
Lehet, hogy a lelkem néha elsüllyed az emberek által gerjesztett fájdalmak mocsarában, de… azt hiszem kijelenthetem, hogy megrögzött optimista vagyok, és erre hihetetlenül büszke vagyok, mert ez egy isteni kincs. Mindenből kiút… még ha néha nem is úgy néz ki.
Eddig nem találtam értelmet az életemben, és a kapcsolataimban, de ma már sok mindenre lehetek büszke.
Hiszem a jót, ezért még ha mélyen is vagyok, s akkor mondom, bután néznek rám, és nem hiszik el. Most boldogan írok, s most ő még mindig a balsorsában fulladozik.
Belenézek a tükörbe, és eszembe jut egy kedves mondat: „Te nekem ezerszer jobb nő vagy mindenkinél…”
Belenézek a szívembe és az emlékeimbe, s rájövök, valójában nem szenvedtem semmiben sem hiányt. Itt van velem a keserédes múlt, sok képpel a fejemben. Sok szeretettel a szívemben… és rengeteg örömmel.
Ránézek a családomra, és büszke vagyok a gyökereimre. Büszke vagyok a szüleim önzetlen segítségére. Arra, hogy ha a szomszéd néni szól, ők rögtön segítenek… és még arra, hogy engem is így neveltek.
Belebámulok a fénybe. Nekem most nem zavarja a szemem. Elfogadom, ha az én életem nem úgy zajlik, mint „másoké”… és most már rettentő büszke vagyok erre. Kilépőt kaptam az unalmas valóságból, és ezáltal belépőt egy különleges rétegbe, ahol már nem a számok és a tudás diktál… hanem a művészet, a lélek és az emberi érzések. Ehhez semmilyen bizonyítványt nem kap az ember, ennek szívből kell jönnie… és ez sokkal ritkább, mint bármilyen jól megírt dolgozat, vagy jó jegy.
Ez a tiszta szív, emberség és szeretet. Ritka, de fellelhető. S én olyan vagyok, akinek ez mindennél többet ér, és hiszem is, hogy többet ér mindennél… főleg az, hogy van -aki rajtam kívül is-, észreveszi ezt a megfoghatatlan csodát…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése