Changes

A legnagyobb változások az életben általában valamilyen külső nyomás hatására indulnak el. Az én esetemben mégsem a szívfájdalom a lényeg. A fájdalom időleges… lassú, fullasztó, de aztán elpárolog.
Minden eltűnt és megszűnt létezni, ami addig a hétköznapok alapjait alkotta. Az összes részletet megragadtam, és átdolgoztam. Én akartam így, csakis magam miatt. Útközben már elfelejti az ember, hogy mennyire nehéz volt elkezdeni. Jót tett nekem, hogy magammal foglalkozhattam, hisz most olyan emberré válhattam, aki valóban hű önmagához, és a döntései, reakció nem egy szeszélyes kislány viselkedését tükrözik. Soha többé nem fognak megkörnyékezni olyan fullasztó érzelmek és olyan elvakult harag és idegesség, mint régen.

Muszáj volt tekintetem a valóság felé fordítani, nem volt hová menekülnöm. Szembesültem olyan helyzetekkel és kapcsolatokkal, amelyeket muszáj voltam megoldani… nekem már nem volt senkim, akihez menekülhettem volna a befuccsolt barátságok elől. Az új életemben kötelezően szükségem volt segítőkész, igazi barátokra, különben nem tudtam volna elűzni magamtól a sötétséget. Életemben először rátámaszkodhattam a leghűségesebb segítőimre… én választottam meg, hogy kiket engedek be az épülő világomba.

Kívülről kritizálni mindig nagyon könnyű. Nehéz úgy írni egy bejegyzést, hogy ne legyen benne utalás a valóságra. Valójában minden szavam a történések feldolgozása. Azonban az elmúlt időszakban már nem dacosan és sértődötten formálom a szavaim… nem akarok már igazságot tenni.
Pontosan a velem megtörténtek hatására hasított belém a felismerés, hogy megvan a jogunk ahhoz, hogy elengedjünk embereket az életünkből. Velem számtalanszor megtették, és a nagy fejlődésben soha sem sikerült eljutnom oda, hogy felismerjem ennek a cselekedetnek a lényegét és az értelmét. Nem gyűlöletből és haragból kell valakire rácsapni az ajtót. Soha sem volt bátorságom elengedni valakit, mert kényszeresen bizonygattam magamnak, hogy jó embernek és türelmesnek kell maradnom. Hiszem, hogy ha a lelket el is tudjuk némítani, a test reakciói úgyis jelzik, hogy az képtelen befogadni a fennálló helyzetet. Széles skáláját tudnám felrajzolni a testi tüneteknek ebben a kategóriában, és máig, ha erről beszélek, még mindig előtör bennem a kellemetlen szorongás… ilyenkor nagyon messze akarok menekülni ebből a városból, és hátra sem nézni…

Egy olyan lány voltam, aki kapcsolatból kapcsolatba zuhant át, és a legkülönbözőbb fiúkkal akadt össze, akik mindig az élet éppen aktuális értelmét jelentették a számára. Függő voltam, és meg voltam róla győződve, hogy csak a szerelem és annak legkülönbözőbb szenvedési formái tehetik teljessé és boldoggá az embert. Nem akartam enélkül a drog nélkül élni. Sikerült háromszor is elkövetni ugyanazt a gyerekes hibát, csakhogy harmadszorra nagyon csúnyán összetörtem.
A szerelem ezerarcú. De csak egy igazi, élő, lüktető és forró Szerelem létezik, amely most csak nevet ezeken a gyerekes próbálkozásokon. Silány utánzatok ezek Őhozzá képest. Függőség, rajongás, látszat… ideig-óráig megbújhatnak ezek között is komoly érzelmek, de én nem hiszek abban, hogy tizenéves gyerekek, tudják, hogy miből születhet egy életre szóló kötelék.
Én még mindig gyerek vagyok ebben a tekintetben. De ezt egyáltalán nem bánom. Csak akkor érdemlek igazi Férfit, ha majd belőlem is igazi Nő válik. Méltóságteljes, szenvedélyes, kiegyensúlyozott, burjánzó kapcsolat, amely ezer színben pompázik, és a közös boldogság forrásából élteti a két embert.

Látjátok, érzitek a különbséget az első mondataim és eme szerelmi-credo között? Csupán ennyi történt fél év alatt.
Az én támaszom a családom, és a barátaim. Mindent nekik köszönhetek, és ezért nem lehetek elég hálás nekik. Ezért nem tudok azonosulni a múltban lakó kapcsolatokkal, emberekkel, mert az én támaszaim és az én hitem most nem egy emberben lakoznak… nem egy ember köré építem az életem. Nem definiál engem többé a szerelem… Csak „én” vagyok, és nem élek többé a „mi” személyes névmás alatt.

Ezt a bejegyzést azoknak ajánlom, akik elfogadnak ilyennek és tudnak azonosulni velem. Ti, akik voltatok elég bátrak, hogy kiálljatok mellettem a legnehezebb időszakokban is. Nem fordultatok el tőlem, akkor sem ha egyedül voltam, akkor sem, ha éppen megőrültem a szerelemtől. Köszönöm!
Adri, Engie, Niki, Zsófi <3

"Mindenkinek csak annyi boldogság jut részül, amennyit viselni méltó." //Kant//