Nagyon régen nem éreztem már ilyen teljességet, nyugalmat, és azt a
különleges érzetet, hogy végre minden rendben, és nem egy hamis-jó állapotot
értem el. Megtanultam, hogy az ember világa nem csak akkor boldog és
harmonikus, ha szerelmes… szerencsésnek mondhatom magam, mert a sok harc és
szenvedély után nem hűlt ki a szívem, és nem áhítozom folyton az elérhetetlen
örök szerelem iránt.
Barátot találtam… legjobb barátot. Olyat, aki nem zavar akkor sem, ha megmutatja teljesen egyéniségét. Aki mellett nem érzem, hogy nehéz élni vagy éppen nem hat rám úgy, hogy én kevésnek, csúnyának vagy ügyetlennek érezzem magam. Hálás vagyok, amiért az eltöltött pár nap tartalmas, intenzív volt, és nem volt bennem kényszeres indíttatás, hogy minél jobban mutassam meg magam, és a múltam is feltárjam.
Jó az, mikor találunk egy igaz barátot, aki hasonlóan látja a világot, és hasonlóan ezer árnyalatban szemléli a dolgokat. Adrus, a tudat, hogy itt vagy mellettem, most már alapvető biztonságérzetet nyújt az életemben. Nem félek a magánytól… s új emberként szemlélem magam… az az új ember vagyok, akit te már megismerhettél. Nem akarok kicsit sem hasonlítani a múlt árnyaiban rejlő énemhez… aki nem volt sem jó társ, sem jó barát…
Rengeteget segítettél nekem abban, hogy megállhassak a lábamon egyedül, „pasi” nélkül. Megszorítottad a vizsga előtt a kezem, és megnyugtattál. Soha nem akadt még olyan, aki előbbre helyezett volna engem önmagánál vagy a párkapcsolatánál. S te mégis árasztod felém a nyugalmat, és segítesz, mikor azt érzem, összeomlóban van a világom.
Én ösztönösen keresem a barátaimban a „testvért”, hisz nekem ez jelent mindent, mert nem tudom milyen is ez a vérségi kapcsolat. Örömmel tölt el, amiért azt mondhatom, hogy olyan vagy, mint a testvérem… figyelsz rám, megnyugtatsz, viccelődsz, piszkálsz, és igazi, jó testvérként szeretsz engem.
Eddig csak a szerelemnél voltam ilyen patetikus, most mégis újra megfogalmazódik bennem, eme teljesen másfajta kötelék kapcsán, hogy bárcsak örökre tartana… szeretném, ha ez a hihetetlenül erős és pozitív kapcsolat elkísérne életem során. Mert ez a lehető legszentebb értelemben véve jó hatással van ránk…
Szívem minden szeretetével, Adrus barátnőmnek,
a Te Dórid.
Barátot találtam… legjobb barátot. Olyat, aki nem zavar akkor sem, ha megmutatja teljesen egyéniségét. Aki mellett nem érzem, hogy nehéz élni vagy éppen nem hat rám úgy, hogy én kevésnek, csúnyának vagy ügyetlennek érezzem magam. Hálás vagyok, amiért az eltöltött pár nap tartalmas, intenzív volt, és nem volt bennem kényszeres indíttatás, hogy minél jobban mutassam meg magam, és a múltam is feltárjam.
Jó az, mikor találunk egy igaz barátot, aki hasonlóan látja a világot, és hasonlóan ezer árnyalatban szemléli a dolgokat. Adrus, a tudat, hogy itt vagy mellettem, most már alapvető biztonságérzetet nyújt az életemben. Nem félek a magánytól… s új emberként szemlélem magam… az az új ember vagyok, akit te már megismerhettél. Nem akarok kicsit sem hasonlítani a múlt árnyaiban rejlő énemhez… aki nem volt sem jó társ, sem jó barát…
Rengeteget segítettél nekem abban, hogy megállhassak a lábamon egyedül, „pasi” nélkül. Megszorítottad a vizsga előtt a kezem, és megnyugtattál. Soha nem akadt még olyan, aki előbbre helyezett volna engem önmagánál vagy a párkapcsolatánál. S te mégis árasztod felém a nyugalmat, és segítesz, mikor azt érzem, összeomlóban van a világom.
Én ösztönösen keresem a barátaimban a „testvért”, hisz nekem ez jelent mindent, mert nem tudom milyen is ez a vérségi kapcsolat. Örömmel tölt el, amiért azt mondhatom, hogy olyan vagy, mint a testvérem… figyelsz rám, megnyugtatsz, viccelődsz, piszkálsz, és igazi, jó testvérként szeretsz engem.
Eddig csak a szerelemnél voltam ilyen patetikus, most mégis újra megfogalmazódik bennem, eme teljesen másfajta kötelék kapcsán, hogy bárcsak örökre tartana… szeretném, ha ez a hihetetlenül erős és pozitív kapcsolat elkísérne életem során. Mert ez a lehető legszentebb értelemben véve jó hatással van ránk…
Szívem minden szeretetével, Adrus barátnőmnek,
a Te Dórid.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése