Belémcsapott
a villám. Felgyújtotta a kiégett, szikár tájat. Fényes, meleg sugaraival vizet
fakasztott a kiapadt folyókból… áramolni kezdett bennük a szeretet.
A
mosoly fái virágoztak a legnagyobb téli szunnyadásban…hangosan ciripeltek a
szenvedélyek madarai. Hírül vitték az egész tájnak: újjászülettem.
Forró
barátság érkezett a tájra. Megtöltötte színekkel a szétzúzott eszméket. Egészen
másfajta fénnyel vonta be a tájat… az árnyékok, a hangsúlyok máshová
rendeződtek.
Nincs
többé felszínen hajózó szerelem, amely elpusztít. A földi menny megérkezett.
Jól elrejtett formájában, gondosan becsomagolva. A Gondviselés előadására
kerültem be. Minden figyelmem megfeszítem, hogy hallhassak minden szót és a
lehető legjobban figyeljek. Nem véthetek több hibát… nem törhetek össze több
kincset, szívet és lelket. Az időt talán képtelenek vagyunk szabályozni, de
magunkat mégis képesek vagyunk irányítani, s így szembe tudunk szállni vele. De
még az időnél is nagyon ellenség a tömeg, a vélemény… demagóg logikájuk és
éles, gonosz megjegyzései…
Elég…
elég a végtelen fájdalom- és gondolatáradatból… állj…!
G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése