Mikor
már sokan összetörték a szíved, hirtelen senki sem lesz kíváncsi az „új
fejleményekre”. Mindenki csak a hibát keresi, és hosszasan sorolja miért vagy
diszfunkcionális, és miért nem leszel képes megmaradni egy kapcsolatban.
Valójában
mindig egyedül leszel, és csak maroknyi kapaszkodó fog utadba kerülni.
Hiába,
miután tönkremennek körülötted a dolgok, már senki sem akar segíteni… bolondnak
hisznek, mert ugyanazokat a hibákat követed el. Csak nevetnek és ítélkeznek
feletted…
S
benned él még a mardosó múlt, milliónyi fájdalomtövisével… rád nevet mindig a
tükörből, és kicsúfol. Nem engedi, hogy el hidd, fogsz még ragyogni. Leköt,
megfojt, kísért…
Aztán
már nem maradnak körülötted. Nem tudod szólásra nyitni ajkad, hogy bevalld:
lehet, hogy végre boldog lehetsz. Nem kapsz bátorítást, csak egy vállrándítást
és nyers válaszokat. Ha az elején gyáva voltál, és nem voltál hajlandó
előterjeszteni az eseményeket, akkor hallgass örökre… kemény és érdektelen ajtókon
kopogatsz. Még mindig nem látod? Mióta mindenki „boldog” senkinek sincs
szüksége a kedves baráti segítségedre és az önzetlenségedre… Nem lesz senki
hálás neked, amiért igyekszel. Nincs annyi erőd, hogy a támogatásod mértéke legalább
egyenlő legyen egy törekvő szerető jelenlétével…
Ezért mosolyogj, húzd ki magad és
repülj majd messzire. Állj fel a porból, légy mindenkinél nagyobb és soha ne
hagyd még egyszer egy férfinak sem, hogy megpróbáljon elpusztítatni…! Zárd
magadra az ajtókat és légy a magad ura. Viszonyulj úgy a környezetedhez, ahogy
ők hozzád…
U.I.:
Ha tényleg el akarod hagyni otthonod, vágj el minden szálat. Felejtsd el az
emlékeid, és a csodát, amiben éltél. Ha már a saját szüleid is a távozásod
fontolgatják, már valóban nincs okod a maradásra…
Üdvözlettel
törődő „barátaid”,
Büszkeség
és Ész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése