"It's hard to dance with a devil on your back"

„A sötét éjjel hullócsillagokkal tarkítottan vakított a fejünk felett. Ott álltam a múltammal szemben. Ott álltam az Ördöggel szemben. Végzetes hibát követtem el… eladtam a lelkem neki, mert annyira mérhetetlen módon fájt a szívem. Túláradt rajtam a keserűség, a szerelem ostroma.

Most pedig kegyetlenül formálja a szavakat, sötét szeme nem láttat érzelmet. „Hazugságon alapszik az igazi szerelem… te pedig nem vagy boldog…”. Az ő szavai nem fájnak, konzerválják a keserűséget bennem. Fellobbantanak ismeretlen, múltbéli tüzeket. A bensőmben megszületik valami rettenetes, érdekes, hívogató katasztrófa. Vágynak fogom elnevezni… vágy… kísértés… az Ördöggel, bűntelenül, a fájdalomban… csak vele. Megkapni a lehetetlent, és felrobbanni, elégni az összes felhalmozott bánatomban. S közben nem érezni semmit.

Egészen közel hajol hozzám… nem mozdulok, nem akarok semmit, várom, hogy magával vigyen. Aztán hirtelen a hátam mögé lép… ráhajol lüktető nyakamra, és mintha csak a lelkem akarná elvenni, édes harapással ott hagyja nyomát.

Nem megy el… látom az ő szemében is ezt a hívogató katasztrófát. Felkap, könnyedén, repülünk a jéghideg, fekete széllel. Nagy, biztos léptekkel visz Haza… oda, ahol minden emlék keservesen sírdogál…

Ismét suttogni kezd… mindent megígér nekem…
„Kíválak… csak téged… szeretlek… mindened az enyém… soha sem engedlek el…”
És én elhittem. Én balga, mindent elhittem. Hagytam, hogy szétáradjon testemben a fájdalmas kéj, hagytam, hogy ő nyerjen. Aztán mint akibe visszaszáll az élet maradék szikrája, felülkerekedtem, és megízleltem a hatalmam ízét. Éltem, minden földbe eresztett gyökér, kapaszkodó és bilincs nélkül. Fura volt így szárnyalni, ha innen elbuksz, jól tudod, hogy a Pokol kénkövére érkezel…”

Geisterfahrer kitépett lapjai a nagy gonddal őrzött naplóból.