No light, No light

Eljött egy teljesen új Word megnyitásának ideje. Hihetetlen. A tavalyi első bejegyzésem annyira de annyira távoli most. Teljesen más mozgatórugók irányítottak… és… most más foglalja el a szívem apró zugait.

Halk suttogások, szavaktól mentes érintések… csendes összekapcsolódás. Mikor csak a jelen van, és minden olyan távoli, de mégsem mar semmilyen rossz érzés.

113 bejegyzés 365 nap élményeit örökíti meg. Az újévben már nem az újat furcsállom, hanem a régi érzem kellemetlennek. Ma megkaptam az utolsó darabot ahhoz, hogy tudjam, merre kell mennem.

A váróterem ajtaja becsukódott mögöttem. Hideg, üres falai már nem öveznek szorosan. Kiértem belőle.

Amikor véget egy korszak, mindannyian egy váróterembe kerülünk. Várunk, igen. Bámuljuk a festetlen falakat, az eltompult festékeket. Észrevesszük a fényesen csillogó ajtót, amin ott díszeleg a felirat: „Jövő”. Hívogat, csalogat… egy jobb életet kínál, de még zárva van. A kulcs el van rejtve a váróteremben. De csak akkor fogjuk megtalálni, ha már elég ideig ültünk ott csendben, s mikor már az agyunk eljátszotta az összes ravasz kis játékát.

Én akkor léptem ki a múltamból, amikor már azt hittem, hogy soha többé nem leszek képes szeretni. S most, mikor a jelen és a jövő nyújtja a kellemes érzés, nem pedig a már megfakult, idegen múlt.

A Hold továbbra is teljes és fakó arccal bámul ránk. Sértődött. Érzi, hogy már nem csodálom annyira, mint régen. Tudja, hogy elhagytam az arcképét, amit ráfestettem magamnak. A féltestvére inkább én vagyok. A félig fekete, félig fekete mostoha. Egyszerű, filigrán és őszinte. Ugye milyen ismerős? Ő is ilyen… egyszerű, filigrán és őszinte, mint a félhold. Felemás, talán ez fogja meg az összes érzékemet, és tesz vakká a fájdalommal szemben.

~ Adj, hogy kaphass. Isten szeretete nem érhető, nem racionalizálható. Mindent szeretetből tégy, és addig mosolyogj, míg bele nem lilul az arcod. Nyújtsd a karod a kétségbeesettnek, de ismerd fel az Ördögöt. Mert ha túl sok fényt adsz magadból valakinek, hirtelen azt fogod észrevenni, hogy elvakít a ragyogással, amit még te ajándékoztál. Így lesz a gőgös és a szerény szolga… az egyik hisz valami felső erőben, a másik pedig a legalattomosabb szolga. A pénz szolgája.

Amikor az a bizonyos pillangó a véremben, az idegeimben, az agyamban és a szívemben repked, minden megváltozik. A boldogság ezerszer erősebben szórja a színes fényeit, míg a fájdalom tövisei csak fele olyan erősen szúrnak.

Csapkodó szárnyán megült a boldogság, annak gyenge karjába a harmónia kapaszkodott mosolyogva.

Féltem, hogy majd egy szó sem szalad ki a számon. Ám a kellemes csalódás inkább erőt vett magán, és bebizonyította, hogy vannak reménytelen szerelemnél érdekesebb témák… és mélyebb, de gyönyörűbb lelki állapotok.

Geisterfahrer.