Egy újabb meglepő lépés. Egy cél végleges elérése.
Miért igaz néha az, hogy amint lemondunk valamiről, megkapjuk azt? A világ legnagyobb baklövésének tartottam ezt a mondatot, de nagyon ritkán, mégis érvényes lehet. Miután kitépünk valamit a szívünkből, s hagyjuk, hadd éljen valaki másban tovább, úgyis vissza fog térni…
Miért igaz néha az, hogy amint lemondunk valamiről, megkapjuk azt? A világ legnagyobb baklövésének tartottam ezt a mondatot, de nagyon ritkán, mégis érvényes lehet. Miután kitépünk valamit a szívünkből, s hagyjuk, hadd éljen valaki másban tovább, úgyis vissza fog térni…
De most nem volt félelem. Nem volt féltékenység… nem volt szerelmes remegés.
Fölény, magabiztosság, titokzatosság volt. Magamra sem ismertem rá. Nem voltam az, akit megismerhettek.
Önmagam lehettem végre. S amint én változom, megváltozik a másik is, hisz így áll egyensúlyba majd az élet mérlege.
Így a nagy harcok után megkaptam azt, amiért a küzdelmeim úgy elnyúltak. Figyelmet… tiszteletet… csendet. Éreztem, hogy immáron küzdeni kell a figyelmemért. De ha nem is volt pontosan így, én nem bánom. Boldog vagyok, hogy elérhettem végre ide, és most már az újabb találkozásaim nem vezetnek vissza a múltba… épp ellenkezőleg. Csak megnyugtatnak abban, hogy a jelenben a helyem… és amit teszek, az a helyes.
Mosollyá görbültek a szomorú vonások, s a sötétből is csak a csillagok fénye maradt meg. Emlékek hada, és rengeteg élmény. A szívemet most hatalmas bájjal, és melegséggel öleli át a régmúlt szerelem fuvallata. Simogatja az ódont, és hívogatja az újat. Némi félénkséggel, némi félelemmel, de fergeteges erővel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése