Eső és Szivárvány szerelme

Vajon létezik eredendő magány? Születhetünk olyan lénynek, aki még ha több száz ember veszi is körül, rettentő egyedül van…?

Miért fáj? Mert meg tudnám osztani ezt az érzést… mert tudom, hogy más is pontosan ugyanezt érzi… de… ő nem tudna velem osztozkodni. Egyedül maradtam. Annyira, hogy az összetört szívem apró szilánkjai arra szomjaznak, aki őket összeroppantotta.
Zsibong a világ… hangos fényei magukba akarnak szippantani. A ráncok kisimultak, a fájdalmak elcsitultak. Mégis… soha sem éreztem ezt. Eddig nem hittem el, de… ma már tudom. Hiába lépked az ember ezer és ezer pompás, illatos és bódító virág között… a szíve mégis egyedül van. Sajog, mert hiányzik egy darab… hiába a sok vigasz, és szépség… ezt az egy állapotot lehetetlen legyőzni. A megoldás bonyolult és nehézkesen megtalálható.

Ma megkérdezték tőlem, hogy milyen embernek tartom magam. Kérték, hogy emeljem ki azokat a dolgokat, amiket különlegesnek találok magamban. Rögtön a kettősségemet hoztam szóba. Az emberekkel való pozitív kapcsolataimat, és azt, hogy néha jobb a magány. Hiába… tehetek bármit, szerethetek bármennyire, és lehettek bármennyien körülöttem, a lelkem el fog zárkózni. Nem enged betekintést, s a magány sötét felhőjébe burkolja magát.
Amennyire megnyerő és pozitív vagyok felül, annyira mély és érthetetlen vagyok belül. Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy az emberekhez való viszonyom is egészen különleges. Nem szeretem érzékelni a valóságot, és feltétlen igazságot akarok tenni. Bántom az embereket, majd sajnálom az egészet, s elvonulok. Talán azért, hogy újra ne bántsak senkit… nem véletlenül tartom magam egy igen veszélyes lelkivilágú embernek. Lehet, hogy soha senki sem fogja majd jól felmérni, hogy mikor kell segíteni és mikor kell békén hagyni…

Ezek titkok, amiket elrejtek, mert nem akarom, hogy így ítéljenek meg. Én inkább cseles leszek, s inkább szivárvány leszek a zápor után. Mosolygok, és a nevetésbe burkolózom, mert ilyen is vagyok. Sőt, ez vagyok igazán én… de amikor írok, erről nem tudnék oldalakat analizálni… én a rossz oldalamat boncolgatom inkább abban a reményben, ha leírom, könnyebb lesz majd megemészteni. Most is ezt várom… holnap reggel felébredek, és újra jön az őrület és a boldogság…
De az éjszaka hosszú… és az álmok néha gyötrelmesen édesek… ezt kell átélni mielőtt a valóság néhai mámorába belekerülhetek.

Mert én csak remélem… csak remélek… és remélek… hogy egyszer tényleg kisüt a szivárvány szikrázó színe…

Geisterfahrer.
Az Eső és a Szivárvány szerelméből született lény...