Hangaszál a szélben

Nagyon szeretlek. Ennél többet nem tudok írni. Remélem kitartunk… én vágyom veled egyre messzebbre. Tudom, hogy az idővel nem tudok szembeszállni… most nem is akarok. Boldog vagyok, hogy ennyi sok szépség jutott nekünk. Élvezem, hogy minden a maga útján halad. Soha nem volt még ilyen jó megmászni az összes lépcsőfokot… most felfedeztem az ebben rejlő szépséget, és hogy ezáltal mennyi emlékünk lett.
Mennyi hangos nevetés, mennyi humoros szó…
Mennyi lopott pillantás…
Mennyi forró csók… finom érintés…
Milyen igazi szenvedély.
Elképzeltem már milliószor a harmonikus szerelmet, de most már tudom, hogy olykor a valóság sokkal kreatívabb tud lenni, mint én magam.

Nem féltél átmászni a magas, vad falakon… nem adtad fel.
Összeragasztottad az apró darabokra hulló szívem, nem érdekelt, hogy téged is megsebezhet.
Nem akarok túl nagyon szavakat írni, mert azzal csak patetikussá válnék, és beleesnék a régi hibáimba, amit nem szeretnék. Így most megkapaszkodom a jelenbe, a rengeteg lélekmelegítő pillanatba, és a szívembe zárom ezt a boldogságot.