Tél

Régóta vallom, hogy az írás az én terápiám. Most is ez segít feldolgozni azt a millió érzelmet, amely majd’ szétvet ebben a pillanatban is.
Muszáj írnom, ez létszükséglet… ez ment meg a sötét félelmektől, amik olykor rám telepednek és fojtogatni próbálnak.

Alig merek leírni valamit, mert félek, hogy ha szavakká formálom ezt a boldogságot, akkor véget ér a csoda, az álom és egyszercsak kénytelen leszek felébredni.
Mert ez igenis olyan, mint egy tündérmese. Nincsenek véletlenek, és ezt én tudom a legjobban. Valami irányította akkor a kezem, és megnyomta „Tetszik” gombot. Nem tudok régimódi és szép, szecessziós képet festeni a virtuális térben történt találkozásunkról, de pont ettől nagyon igazi és valós számomra a mi kapcsolatunk.

Nem, én nem akartam őt. Féltem. El sem tudtam képzelni, hogyan fogok új kapcsolatot kezdeni egy teljesen ismeretlennel. "Leszek valaha megint szerelmes?" Folyton csak erre tudtam gondolni… azt hittem, minden kihalt belőlem, mert bezárkóztam.
A saját komfortzónámban töltött hónapok megviseltek, még most is szorongok, és néha felerősödnek a félelmeim. Mivel már nincs fájdalom az életemben, és az agyam sem tudja elfogadni, hogy igenis lehet érzelmi katasztrófák nélkül élni, ezért a saját, belső démonjaimmal kell megküzdenem időről-időre.
Nincs olyan, hogy tökéletes. Az én életem sem az, szerencsére. De rengeteg dolog van benne, amiért mérhetetlenül hálás vagyok.

****

Minden sejtembe beleivódott az, ahogyan rám emeli barna szemeit. Őbenne lakik a szenvedély minden mozzanata… az érintéseiben, az ajkaiban, a szemében. Nem kell szólnia, hogy tudjam, ő mit érez. Mellette nem félek… szembenézek bármivel, mert tudom, hogy ott lesz és elkap, ha zuhanok. De nem bukom. Erős vagyok és kiegyensúlyozott, ami soha sem voltam. Még senkitől sem kaptam ennyi energiát, ennyi pozitív szót, bátorítást. Megsemmisített minden régi, berögződött fájdalmat.
Most is emlékszem, régen milyennek írtam le az igazi férfit. Erős, okos, méltósággal szereti magát és a másikat.

Ha most kívánhatnék valamit, akkor az lenne, hogy a gyönyörű, erős és szenvedélyes szerelmünk soha se érjen véget.
Erős vagyok Nélküled is, tudod jól, hisz olyan sokáig voltam egyedül. De már nem akarok nélküled élni…

Mert mi olyanok vagyunk, mint a Tél. Miközben úgy tűnik, hogy a természet alszik, millió életfolyamat zajlik a mélyben. Minket beterít a fehér végtelenség, és a köd elrejt a világ fájdalmai elől. Nem fázunk, mert a lelkünk ébren van, és siet a másikhoz. Fáradt, lusta a reggel és forró, élettel teli az éjszaka. Nekünk világítanak a csillagok, mosolyogva világítanak be az ablakon, hogy adjanak nekünk egy kis fényt.
Mert mi olyanok vagyunk, mint a Tél. A Tél, amely a szerelmes lélek számára sokkal izzóbb, mint a tikkasztó Nyár...