Yours

A szerelemnek ezer különös zuga van. Létezik pár olyan is, amelyről nem szívesen beszélünk. Mindenki ismeri az íratlan szabályokat, a kezdeti korszak rózsaszín és boldog légkörét. Az a bizonyos tűz elkezd lobogni, egyre vadabb lángokkal, s szép lassan beborítja életünk minden apró rezdülését. A sekélyes, fiatal románcok kihunynak elég hamar, azonban a lelkünk mélyéről fakadó szerelmemben eljön egy olyan rész, amikor a lángok felcsapnak, égetik az egész testünket. Eszünket vesztjük a forróságban… vadul kapkodunk a másik után, rángatjuk, magunkhoz láncoljuk… s a másik örömmel tűri ezt. Ez az óriási különbség… az igazi szerető, örömmel égeti meg lelkét ebben a szinte érthetetlen szenvedélyben. Finom agóniát áraszt szét a testünkben, boldog könnyeket tesz szemünkbe.
De a szerelemnek is van egy másik arca. Egy sötét arca. A láng feltépi bőrünket, és fájdalmat okoz a szívünkben… szavakba öltözik a tűz, és így szúr belénk. Talán hibásan vallom, de az igazi nagy szerelem olykor tényleg megéget, és képtelenek vagyunk kordában tartani azt a rengeteg érzelmet, amely átáramlik a lelkünkön.
Bántjuk a másikat, tépjük, mintha tudat alatt meg akarnánk bizonyosodni arról, hogy valóban kitart-e. A szerelem szállongó, finom sötétje elcsal minket a helyes útról. Elvisz minket a féltékenységhez, az önzéshez és a hiány keltette dachoz.

Amikor gyerekek voltunk sokszor találgattuk, létezik vajon igaz szerelem? Szerintem igen. De kizárólag egy igazit találhatunk csak, a többi csak silány, rossz minőségű utánzat. Ez az egy adja a lelki értelemben vett létünk alapját, azt a bizonyos boldogságot, amely nem hagyja, hogy egyedül küzdjük át magunkat az életen, amely majd új csodákat képes létrehozni.


Ezt a bejegyzést neked ajánlom, még úgysem kaptál tőlem semmi komolyabb írást :)
Te vagy a Mindenség, az Élet, a Jövő… te vagy nekem a tökéletes. Soha sem kételkedtem benned, vagy a kapcsolatunkban. Hiszem, hogy veled a Jövő nem csak egy illanó ábránd, hanem maga Jelen, a Lét…
Túl hiú lennék, ha azt mondanám, hogy különleges vagyok, de te ezt mondtad rólam, és elhittem azt hiszem. Most már inkább csak azt látom, hogy nehéz elviselni engem, mikor küzdöm az élettel. De nem is tudod, és magam sem fogom fel igazán, mekkora kincs vagy nekem. Nem vagyok már magányos, nem keresem fejvesztve az utam, a jövőm. Elhoztad nekem a nyugalmat, a biztonságot és a végtelen boldogságot.
Minden nap hálát adok érted, soha sem felejteném el, és nem is fogom soha. Boldogságot kérek neked és a családodnak.
Neked adtam a szívem, nem kell semmi és senki más az életembe. Soha nem éreztem még semmiben ilyen biztosnak magam. Bocsáss meg nekem, ha elvesztem a fejem, csupán azért van, mert iszonyatosan hiányzol… mintha a vizet vonnák el előlem a végtelen sivatagban…