Megint fiatalnak, reménytelenül
szerelmesnek és fájdalmasnak érzek mindent. Veszélyes saját magam
visszaolvasni, a múlt gyorsan újjáéled a mondatokban.
Nem tudom, honnan volt
annyi erőm, hogy ki tudjak lépni egy megromlott, hazug világból… ez már
többször is előfordult… az a különleges, hogy mindig jött valami újabb,
gyógyítóbb és biztatóbb. Most is ez történt. Varázslatos dolgokat mozgat meg a
hit és az optimizmus, amikor éppen képes életre kelni. Felröpített a
középszerűség ingoványából… nem egyszerűen csak „fel”… hanem a legmagasabbra.
Már nem látszat küzdelmeket vívok, ténylegesen szembekerültem a saját
kételyeimmel és elveimmel. Vajon megtaláltam a méltó társam, vagy…? Megtaláltam a méltó társam, a segítségem, a
támaszom. Egészen más, mint amit képzeltem… talán kicsit túl nagyra rúg a
tartás és a tökéletesség mértéke. A csók, az ölelés helyett mélyebb tettek
képezik a szeretet alapját. Az a bizonyos
szó nem kopott még el, még nincs mély, emlékekkel bélelt helye.
Hiszek abban, hogy
amikor egyedül maradunk, hirtelen kínos pontossággal meg tudjuk állapítani,
hogy mire vágyunk…
„Azt akarom, hogy
mindig emlékezzünk egymásra… vagy legalábbis addig, míg meg nem találjuk az igazi
férfit és az igazi nőt… addig még szabad visszamenekülni a régi emlékekhez,
a régi énünkhöz. „
„A büszkeségem, a
tiszteletem és a vágyaim. Csak ezek vannak most nekem, erősen lüktetnek bennem.
A szeretet elfogyott, helyébe lépett a racionális felfogás, hogy megmentse az
emlékeimet a minden elmaró fájdalomtól. „
„A büszkeség már most
körvonalazza a mondatokat és suttogja... „jobbat és többet érdemelsz… igazi nő
vagy, akihez igazi férfi való… különleges vagy, és ezt fel kell ismernie annak,
aki veled van… hálát, köszönetet, vallomásokat érdemelsz…”
„Ő csak egyszerűen
besétált az életembe. Hozta kisfiús mosolyát, és a biztonság valamilyen
megfejthetetlen, de ambivalens érzését.
Megláttam őt.
Tudtam, hogy ő kell nekem. Ránéztem, ő pedig mosolygott. Elsütött egy csúnya
viccet… s elkezdődött a múlt és a jövő harca…”
Így ért véget a nagynak
hitt érzelemhalmaz, s így kezdődött el a jelenleg is lüktető őrült jelen. Nem
tudom, mi vár rám… Rengeteg élmény és érzelem vár rám… itt sorakoznak
előttem, a belépésre várnak, arra, hogy kitárjam előttük az ajtót, és szabadon
áramolhassanak át rajtam… de előbb még ki kellene kergetni a maradék fájdalmat
és kételyt…
G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése