Egy rózsa, amely
sohasem hervad el. Fekete levelei kecsesen nyújtózkodnak az örökkévalóságba.
Buja vasvirágán megtörik a napfény, büszkén áll a falnál, s hangosan hirdeti, hogy
ő az emberi kéz egyik legszebb munkája.
Ránéztem az
el-nem-hervadó emlékre, és hirtelen visszaköltözött belém a szerelmes gyerek. A
szívem könnyűvé vált, leszakadtak rólam a kételyek, és vadul zuhantam a múltba.
Mikor megérkeztem egy kicsiny hídon találtam magam, amit megbélyegzett a
szeretetünk, a neveink betűi… a távolba meredve a végtelen puszta mező
suttogott. A levegőben benzin szag cikázott, én pedig ott ültem a motoron. Mint
egy film boldog főszereplője, átadtam magam a száguldás élvezetének. Ezek a
pillanatok belém égtek, ott és akkor megfogadtam, hogy mindig emlékezni fogok a
szempillantásnyi szabadság-örömre. Nem érdekelt, hogy hol vagyok, ki vagyok, mi
lesz velem… csak az az ember számított, akit vadul öleltem magamhoz. Feltétlen
és vakon megbíztam benne. Most mégsem bánom.
Felnőttes, keserű-bölcs
mosollyal nézek ezekre az emlékekre, miközben felszakad egy sóhaj a szívemből. Megöregedtem?
Felnőttem? Nem tudom, de a valóság tovább folyt időközben. Alig hogy sikerült
elengednem a vad fiatalság felhőtlen pillanatait ismét belém csapott a villám.
Mogyoróbarna szemek és gyönyörű mosoly mögé bújt most a végzetem.
Ha még most is gyerek
lennék, félek, valóban bele tudnék halni a szerelembe… de úgy érzem, hogy a
lényem kemény és tartózkodó lett hirtelen. Nem él bennem már a naiv szeretet,
és ezért képtelen vagyok belerohanni a kapcsolatba. Ha az az ember lennék, aki
pár sorral feljebb még élt, akkor most szabadon csaponganának az érzéseim, és
még mélyebb, még összetettebb szerelemről számolnának be.
De most inkább csak
racionálisan kérdezgetem magam. Mitől olyan tökéletes ő? Miért lehet ő az
igazi? Hát… akkor most következzen a néma szív vallomásra… kicsit kiengedem őt,
hadd élvezze a napfényt…
Szereti bennem a gyereket. Maximalista és
egoista, de a lelke mélyén állandó megerősítésre vár, amit –ha nem is vall be-
tőlem vár… magához ránt, aztán meg mond valami bántót, de azt is csak a
szeretet hajtja. És törődik velem…
Valamit nem adtam fel a
régmúlt eszméimből. Ugyanúgy tiszteletre, törődésre és megértésre vágyom.
Biztonságot várok már a szerelemtől… nem a tüzet… inkább a szenvedélyt…
Geisterfahrer.
Immer allein.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése