„Fa vagyok a
kertünkben. Állok egyedül, megfosztva a zöldellő leveleimtől, érzéseimtől.
Melegít a végtelen nap, de nem tudnak kibújni a rügyeim. Még nem elég erősek
ehhez a fájó világhoz. Túl hamar érkezett a tél… túl sok keserűséget hozott…
sötét és hideg volt, s most úgy tűnik, örökre velem akar maradni… ott van az
ágaimban, a leveleimben, a gyökereimben… a tél fájdalma örök és égető…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése