Restart...

Drága Engi!

Nem bírok más formában írni, mint levélben. Csak így, megcímezve, finom formába öntve vagyok képes mesélni a bennem dúló viharokról. Majd felemészt a valóság maró sója… azt érzem, hogy kezd összedőlni minden, amit felépítettem.

Egyetlen dolog tartja bennem a lelket… hogy megint itt vagy, és van kinek beszélnem. Végre egy ember, aki olyan, mint én. Egy egyéniség, aki nem irigy, nem okoskodó, nem gőgös. Értem van itt, és nem azért, hogy kiszolgáljam és elrabolja az összes szeretetem.

Engi, néha már felkelni sem bírok az ágyból, olyan reménytelen a világ, amibe aznap bele kell lépnem. Már a zenébe is alig tudok menekülni, írni pedig csak néha tudok, mert érzem, hogy mindenki szétcincálja a mondataimat és csak azt veszi észre, amit maga akar látni.

A harag, a gyűlölet és a keserűség felgyülemlett bennem. Azt hittem, hogy képes leszek majd megbocsátani, de ma már annyi sebből véreznek a kapcsolataim, hogy nem tudom, merre kapjam a fejem, hol próbáljam elállítani az ömlő, forró vért…

Elkövetettem azt a hibát, hogy a szembejövő első, aztán a második embert is kineveztem a „legjobb barátomnak”. Fogalmam sincs, hogy az Úristen miért tett ilyen nehéz és borzasztó terhet a nyakamba… miért nem vagyok képes szemet hunyni a sok rossz felett? Mikor azt látom magam körül, hogy az emberek magasra emelik a fejüket, kerülik a szemem, és elfordulnak tőlem… mindegyik gyáva… gyáva ahhoz, hogy kezet nyújtson nekem és segítséggel kínáljon…

Drága barátnőm… nagyon vigyázz, hogy mire vágysz. Ismersz, jól tudod, milyen hibákat vagyok képes elkövetni. Szerettem, elvesztem, majd gondolkodni kezdtem. S ez óriási hiba volt… ha szerelembe esel, maradj vak ameddig csak tudsz… ne nyisd ki sohase a szemed, mert a valóság mindig hamis, rosszabb képet fog eléd tárni. A gondolatok megmérgezik a szerelmet, a nehéz időkben felélednek és megtalálják a másikban az alig pislákoló hibákat. Tudod, hogy mindig különlegesre vágytam… most meg is találtam. Szerelmes vagyok, s azt érzem, ha elmegy, akkor olyan darabot szakít ki belőlem, amely a szeretetből élt, s nem lesz képes többé dobogni, szenvedéllyel telve tüzesen táncolni… Vigyázz, hogy kinek adod oda ezt a darabot magadból… mert lemondással és fájdalommal jár néha. A tudattal, hogy nem te vagy az első, bármennyire is segítesz és szeretsz. Azt kívánom neked, hogy egy olyan szív-társat találj, aki szeret, és neked ajándékoz mindent magából. Imádkozom érted, hogy boldog lehess egy olyannal, aki sohasem bánt… hanem szeretete forróságával bearanyozza az életed…

G.