Semmit
sem szólt, csak arca árulkodott a fájdalmas múltról. Úgy tűnt, átfut egy emlék
az agyán, s mintha emiatt hunyná be a szemét, hogy ne is érezze, ne is lássa
maga előtt a gyötrelmes érzéseket.
Gyakran
láttam ilyet az embereken. Szemük tükre nedves lesz, és arcukra kiül az összes
érzésük. Zavarba jönnek, mert a szívük átveszi felettük az irányítást… mindig
az agy parancsol, de így válaszol a test, így küzd a tudat, ha egy pillanatra a
lélek lesz mindennek az ura. Minden titok elszabadul, és a csöppnyi szív
tisztán, pőrén bámul a tükör szemeken keresztül a másikra.
Már
sokszor éreztem, hogy az emberek magukban hordozzák a kapcsolataik
katasztrófáit is. Ez egy apró megérzésként, jelként indul, ami a boldog
percekben eltűnik, de ha próbára tétetik a barátság, a szerelem, rögtön
hangosan kezd kiabálni bennünk… de megint csak a szív, ami irányít, és ő
mellőzi ezeket a kiáltásokat. Visz előre, nem hagyja, hogy bármi is beleszóljon
a gyenge, aranyfonálhoz hasonlítható emberi kapcsolatokba. S mikor a végét
nyögi az addig oly féltve őrzött, parányi kincs, folyton ez jut eszünkbe: „Tudhattam
volna, hisz megéreztem…”
A legnagyobb
boldogságban is észreveszem az Ő szívét, amelyik majd maradni akar a Dunakanyar
lágy ölelésében, és látom magam, aki az utazást az egyik leginkább szenvedélyre
csábító vágynak ítéli. A nevetéseink, a csókjaink, a baráti öleléseink közt
mindig megbújnak ezek az apró érzések, végzetmolekulák, amelyek alig észlelhetőek,
de végülis mindig a befejezést jelzik… mintha éppen már sejtenénk a könyv
közepén, mi is lesz a jól előkészített katasztrófa végkimenetele. Elhozza majd magával a katarzist, a megtisztulást, de… míg a kezemben tarthatom a saját,
élményekkel gazdagított életemet, addig az utolsó, apró másodpercig mindent
kiélvezek… s ha mennem kell, mindent, és mindenkit elviszek magammal… ha
máshogyan nem, akkor majd a szívembe pakolok be. Habár elmegyek,
elpusztíthatatlan lesz bennem a honvágy, és a saját otthonom megtalálásának
vágya. Biztos, hogy majd hazamegyek oda, ahol várnak… ahol a szívem hagytam… de
az idő alatt is írni akarok. A saját határaimat feszegetni, és megérezni mit
tudok tenni 2000 kilométerrel arrébb… vajon teljesülnek-e a reményeim, és
miközben szaladnak utánam a kilométerek, még önmagamat és a lényeget is meglelem…
Öleléssel,
szeretettel, sok csókkal fűszereztem nektek:
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése