Ihlet
régen jött ily’ kegyetlen és őszinte módon. Szinte a bőrömön érzem égető parazsát…
az élet talán ilyen, amikor nagyon meg szeretné mutatni, mekkora súllyal képes ráülni
az emberek vállára…
A
cél régen fénylett már ennyire csillogóan, ajkán ilyen bölcs, keserédes
mosollyal… akárcsak csak a Betlehemi csillag, mikor utat mutatott a 3 királynak,
most az én fejem fölött űzi el a sötétséget. Szavakba kell öntenem a
fényességét. A magányos lélek mozgékonyabb, mint a szerelmes, amely minduntalan
csak a mellette fekvő kincsét bámulja…
Nem
akarok sehová sem tartozni már. A modern, európai ember is láthatatlan
kasztokban él, amit hamisan stílusnak nevez. Ugyan… mi a stílus? Nem pénz, és
nem feltétlen egy kör, ahová tartozik az ember. Nem a márkát kell viselni,
hanem a ruhát. Lehet olcsó vagy drága, lehet rajta bármekkora óriási betű, mely
hirdeti honnan való, egy fillért sem ér, ha közben a személyiséget, amelyet
betakar, üres és átlátszó.
Az
igazi stílus egyéniség, egyediség, amely semmihez sem mérhető. Semmilyen
körhöz, vagy időszakos bolondériához. Nem kell már semmi sem… egy forint sem…
tudom, hogy ki vagyok, és mit akarok. Régen éreztem már ilyet. Önállóságot és
mérhetetlen céltudatot… de éreznék én bármit, csak engedjetek ki innen! A sok
hazugságból, fájdalomból, és egy olyan iskolából, ahol a csendes, meghúzódó
tehetségeket mellőzik, míg a magamutogató és borzasztó öntudattal rendelkező
embereket kirakják a kirakatba… beteg ez a világ… a kincsei pedig túl mélyen
rejteznek…
Ma
előkerültek igazán régi emlékek… nem egy-két évről valók, hanem évtizedek
mámoros nyaralási képei. A gyerekkorom, és a nagyszüleim fiatalkora. Mennyi erő
és kitartás volt bennük, hogy a semmiből felépítettek egy életet… ki mertek
törni a sors falai közül, és megírni a saját életüket. Még erősebben kezdtem
vágyni az önállóságra és a rengeteg lehetőségre. Néha-néha szeretnék egy
helyben ülni, és várni, hátha történik majd valami hatalmas dolog… de erre nem
vágyhatok, ez nem a valóság. Az ember azért rendelkezik önálló tudattal és érző
lélekkel, hogy meginduljon a saját útján. Hegyekbe, majd völgyekbe jusson, és
csak írja és írja a saját történetét… „hadd legyen mit mesélni az unokáknak”…
UI.:
Az emberek fura lények. Az agyuk sikerre viszi őket, míg a szívük mindig
galibát okoz. Vajon milyen lehet annak az élete, aki racionálisan és okosan,
megfontoltan dönt? Biztos sikeres, és jó pozícióban élő ember.
S
vannak a többiek. Akik ajkán mindig ott a mosoly, akik a legnehezebb
kereszteket cipelik, s akiket a Jóisten nagyon szeret. Beléjük rakta a
legnagyobb értéket…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése