Wicked Games

Mi marad egy ősrégi, szinte már meg sem történtnek tűnő szerelemből? Mi marad a gyerekkor eme tiszta, nyugodt és kellemes darabjából?

Erről nagyon keveset írtam… méltatlanul keveset… pedig számított. Nem szenvedtem, nem kaptam sebeket, túl sok minden mást sem kaptam… akkor a tapasztalat helyett csak azt láttam meg, hogy mi jár nekem, és hogy a modern világban akaratlanul is kasztokba soroljuk magunkat. Még én sem vagyok képes kilépni a saját gondolataim és önzőségem szorításából.
Az első szerelem mindig véget ér, de soha sem múlik el igazán. Igaz lenne a közhely? Miért térnek vissza férfiak a múltból… és mit is akarnak egészen pontosan? Évek telnek el, míg újra visszamerészkednek… kuncsorognak egy kicsit bizonyos örömökért, és némi szórakoztatásért.
Érdekes most ezt konstatálni, főleg, hogy a blogom tele van hol szívet tépően szomorú, hol a boldogságtól átitatott írásokkal.
Ha egy jó és értékes ember szívét összetörik, felesleges bosszú állnia, vagy túl hosszúra nyújtania a gyász fázisait. A karma nevezetű dolog szerintem igenis valószerű, és erősen dolgozik. Észre kell venni a legapróbb jeleket is, amik jelzik, hogy fejlődés kezdődött, és a dolgok változása mindent előre mozdított. Némely férfi, aki megbántott egy nőt, olykor visszatér… talán lelkiismeret furdalásból, talán csak a felismeréstől vezérelve, hogy habár a szerelem elmúlt, csak arra az egy személyre tudott csak számítani eddigi életében…

Olyan tükröt állított nekem az élet, amibe –hosszú idő után- nagyon jó érzés volt belenézni. Megbíztak bennem, szerettek, és visszatérnek, mert tudják, hogy a segítőkészségem és a türelmem még mindig él (irányukba is)… az elmúlt szerelmek nyoma nem jéghideg, elhagyatott vagy gazos… ez inkább egy teljesen irreális, de szép hely a két ember lelkében, ahová akkor menekülünk, amikor a világunk omladozóban van. Bármi történt is, nekem nyert a büszkeségem, mert képes voltam a jelenben megvetni a lábam, miközben olykor erőszakosan, de mindig a jövő felé fordítottam az arcom. Elmentek, hogy aztán visszatérhessenek, és ugyanúgy kapaszkodhassanak belém.

Ilyen a szerelem. Van, hogy egyszerűen csak elmúlik, van, hogy az érzelmek vadsága és forrósága feléget mindent. Ahogy visszatekintek, már látom, hogy a nagy és lobogó érzelmek még nem feltétlenül képeznek két ember között igazi boldogságot és egészséges köteléket. Az idő és a régi tapasztalatok átértékelték bennem a "jó" szerelem, párkapcsolat fogalmát.

Mi marad belőlünk? Pár szomorú dal… néhány kopott fénykép… esetleg a mélyen magunka zárt szenvedély a másik iránt, amelynek meleget adó apró fénye néha elűzi a nagy magányt…