Wicked Games

Az emberi élet csodálatos. Szinte mindent túlél. S talán pont ezért kap annyi megpróbáltatást és fájdalmat az életében.
Ambivalens érzés bennem, de mégis minden rossz élmény ellenére érzem most jól magam. Érzem, hogy élek, egészségesen küzdök, célokat tűzök ki magam elé, és megbirkózom az olykor sötéten rám boruló magánnyal… nem érezném magam embernek, ha nem törték volna össze a szívem, vagy nem bántottak volna meg.
Az idő messze rekeszt el a múlttól, aminek köszönhetően egyre élesebben vagyok képes látni. Velős tapasztalatok és nagy szavak után, most egy egyszerű, fájdalmasan józan logika következik. Valaki meg akart tőlem szabadulni gyorsan és fájdalommentesen… rendbe akarta hozni az életét, és kiirtani belőle a viszolygást keltő negatív erőket. Engem. Engem irtott ki, gyilkolt meg. S ez a felismerés a szakadék szélére taszított, hisz én magam váltam az éteri rosszá… elveszítettem minden jóságom, türelmem és a női, emberi mivoltomat is. Olyan volt mint egy tragédia, a világom apró szilánkjaira tört. S ekkor, ezután érkezett meg az áldás, az Isten ereje az életemben, az egyetlen igazi vigasztaló erő. A felismerés, mint segítő fény, világította be az életem. Azért történt, hogy tanuljak belőle. A fájdalomból tapasztalat lesz… s ezért vagyunk emberek, mert fel kell ismernünk, hogy ha katasztrófa történik, szinte kötelességünk változtatni. Mára lett egyértelmű számomra, ha folytattam volna az életem azon az úton, mindenem elveszítettem volna… többek között a saját személyiségem is…
A legnehezebb feladat az életünkben, hogy önmagunkkal szembe nézzünk. Önvizsgálat, gyűlölet, megbocsájtás, majd elengedés. Ez a folyamat embert próbáló… olykor könnyebb lenne gyáván elmenekülni, vagy bezárkózni a keserűségbe, de nem lehet. Ez is olyan, mint a kategorikus imperativus.
Szembe néztem magammal. A borzasztó hibákkal, amit tettem. Megbocsájtottam magamnak, és másoknak is. S most, a rengeteg szörnyűség után, mégis érzem az áldást az életemben. Nem vagyok bigott ember, de most valóban nagyon sokat köszönhetek az Úristennek, és az ő végtelen szeretetének, ami a családomon, és a barátaimon keresztül is megérkezik hozzám.

Kipróbálok valamit. Mikor imádkozom, pár percre elcsendesülök. Csendben várok, és lelkemmel hallgatózom. Várom az Isten szavát, hagyom, hadd töltse be gondolataim teljességét az Ő szava, hagyom, hadd beszéljen hozzám…

Engie, köszönöm a meghívást, jó volt látni, hogyan élsz, hogyan éled meg a boldogságot. Tiszta szívből kívánom neked, hogy mindig maradj ilyen. Mellettetek nem éreztem magam magányosnak, egyetlen percre sem. Őszinte és tiszta emberek vagytok, akik egymásra találtak… szerintem az én szívem mindig megérzi ezt. Hálás vagyok, amiért láthattam, hogy létezik még ilyen szerelem. Belőletek merítek erőt, és a türelmedből, amivel kivártad ezt a csodát.

Adrus, maradj erős, én is ezen vagyok. Tudom, mennyire tud néha hiányozni, hogy valaki átöleljen, finoman, érzelmektől fűtve közeledjen. Hiszem, hogy az igazán rendkívüli nőhöz, igazán rendkívüli férfi illik. Az ilyesmiért pedig sokat kell harcolni, és még többet kell tanulni magunkról, a kapcsolatokról és az életről. Türelmesnek kell lennünk, hogy megtalálhassuk az a részt az életben, ami végleg kiegészítő részeként szolgál az őrült és színes világunknak.