Én lettem volna a középső. A három közül a középső testvér. Talán lett
volna egy bátyám és egy kishúgom… néhány szakértő azt mondja, mindig a középső
gyermeknek a legnehezebb a családban. Néha azt érzem, muszáj „mindhármunk”
miatt élni. Ha tényleg nehéz az élet, elgondolkozom, hogy talán a hátamon
cipelem a meg nem született testvéreim terheit, és hihetetlenül szerencsés
vagyok, hogy –csoda módján-, de életben maradtam. Fontos leszögeznem, hogy
bármilyen fájdalmas ömlengésem után hálát adok az életemért. A Jóisten ezt a
figyelmeztetést hagyta nekem itt az életben, hogy soha se csüggedjek… mert élhetek…
Túl sokat álmodok, túl fájdalmas dolgokról. Újra és újra visszautasítanak álmomban. Aztán meg egész nap együtt kell élni a múlt fájdalmas súlyával, hogy valahol tudat alatt előjön ez az amorf valami, amivel már 2 és fél hónapja küzdök.
Furábbnál furább dolgok segítenek át a nehéz perceken. Különös elégtételt kaptam az élettől. Mikor már éppen azt hittem, hogy egy szörnyeteggé váltam minden kapcsolatomban, a szentháromság mégis megtört. A múltból pozitív rezgéseket nyertem. Már eltemetett, vagyis inkább elmúlt szerelmek küldenek energiát nekem a jelenbe. Ez nem szerelem, nem vonzódás, hanem megigazulás. Bizarr módon felszabadít a tudat, hogy mások szerint nem vagyok gonosz, rossz ember… megmutatták nekem, hogy képes vagyok nyomot hagyni az emberekben. Nem tűnök el teljesen nyomtalanul.
S mégis a szerelem annyira fénylővé, hibátlanná teszi a másikat a szemünkben, hogy csak később látjuk, mennyire megkopott, összetört a másik.
Azt hiszem a szeretet nagyon sok mindenre képes… habár az elmúlt időben egymást követték a baklövéseim, a múltban mégis megmentettem embereket a szeretetemmel… s mostanra ez lett a vesztem. Olyan tisztán, büszkén tudtam kilépni egy-egy igazinak vélt szerelemből… de most szégyenteljesen elbuktam… olyannyira, hogy kísérti az életem sötét perceit…
Túl sokat álmodok, túl fájdalmas dolgokról. Újra és újra visszautasítanak álmomban. Aztán meg egész nap együtt kell élni a múlt fájdalmas súlyával, hogy valahol tudat alatt előjön ez az amorf valami, amivel már 2 és fél hónapja küzdök.
Furábbnál furább dolgok segítenek át a nehéz perceken. Különös elégtételt kaptam az élettől. Mikor már éppen azt hittem, hogy egy szörnyeteggé váltam minden kapcsolatomban, a szentháromság mégis megtört. A múltból pozitív rezgéseket nyertem. Már eltemetett, vagyis inkább elmúlt szerelmek küldenek energiát nekem a jelenbe. Ez nem szerelem, nem vonzódás, hanem megigazulás. Bizarr módon felszabadít a tudat, hogy mások szerint nem vagyok gonosz, rossz ember… megmutatták nekem, hogy képes vagyok nyomot hagyni az emberekben. Nem tűnök el teljesen nyomtalanul.
S mégis a szerelem annyira fénylővé, hibátlanná teszi a másikat a szemünkben, hogy csak később látjuk, mennyire megkopott, összetört a másik.
Azt hiszem a szeretet nagyon sok mindenre képes… habár az elmúlt időben egymást követték a baklövéseim, a múltban mégis megmentettem embereket a szeretetemmel… s mostanra ez lett a vesztem. Olyan tisztán, büszkén tudtam kilépni egy-egy igazinak vélt szerelemből… de most szégyenteljesen elbuktam… olyannyira, hogy kísérti az életem sötét perceit…
Folyton csak farkasszemet nézek önmagammal, és marcangolom magam. Egy idő
után fájdalmas csak arról beszélni, én mit rontottam el. Eleget küzdötten
magammal, nem fogok többé harcolni az előítéletekkel, hogy miért „nem sajnálták
tőlem” vagy de könnyű nekem…
Nem tudok, de egyáltalán nem is akarok más lenni. Apró fényt hoz az életembe az, hogy talán jobb úton járok mint régen, és soha többé nem fogom, vagy legalábbis megpróbálom nem elkövetni ezeket a végzetes hibákat… nem akarok kifordulni önmagamból… nem akarok gyűlölni. Csendben elsétálok, és távol tartom a rosszat. Nem gyűlölködve, hanem méltósággal, emberséggel.
Nem tudok, de egyáltalán nem is akarok más lenni. Apró fényt hoz az életembe az, hogy talán jobb úton járok mint régen, és soha többé nem fogom, vagy legalábbis megpróbálom nem elkövetni ezeket a végzetes hibákat… nem akarok kifordulni önmagamból… nem akarok gyűlölni. Csendben elsétálok, és távol tartom a rosszat. Nem gyűlölködve, hanem méltósággal, emberséggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése