Van,
hogy úton a Mennybe megfeneklesz a Pokolban. Mikor a menedékedbe rohansz,
szembecsap az összes emberi mocsok és bűn. Nyelved már véresre haraptad néma
várakozásodban, és elég egy csöpp oltóanyag az igazság lángjának… feltör
torkodból és megtisztítja a világot.
*
A
világ legszebb kincséhez vezető út ingoványos mocsáron vezet keresztül,
amelyben megbújnak a legfélelmetesebb és legerkölcstelenebb szörnyek. Vad
tekintetükkel elcsábítanak, és a múlt meg nem élt szenvedélyes pillanatait
villantják fel előtted… Vonatokat vonultatnak fel előtted, melyben kényelmes
vérvörös posztóban tetszelgő helyet kínálnak neked…
*
Látlak
elmenni. Látom szemed megfakult csillogását. Mellkasomból elfogy a levegő,
megfulladok. Homályos, elcsukló hangon ismételgetem a vallomásaid. Te lehajtod
a fejed, és szánakozva, szomorúan nézel rám. Azt mondod, hogy ez akkor mind igaz
volt, de már nem szeretsz. Véget ért. S én majd belepusztulok a démoni képekbe,
ahogyan látom, hogy más nőt csókolsz, ahogyan más nőt kérsz feleségedül. Szétfoszlik
az összes jövőképem, és sorvasztó magány telepszik életemre. Végtelenek a
megnyomorult szív napjai. Nélküled.
De
most még hallom lépteid. Benyitsz a szobába. Szerelmesen rám mosolyogsz, és az
én szívem is felmosolyog. Odabújsz mellém, kezedbe fogod meggyötört arcom. Azt
mondod, szeretsz. Mindennél jobban… azt mondod örökre velem maradsz. S
megváltod puszta létem.
*
Beragyogod
a legnagyobb sötétséget is.
Bárcsak
lehetnék a rózsaillatú levegő, melyet mindig finoman ívelt mellkasodba szívsz.
Bárcsak
anyai szeretet lehetnék, hogy elkísérjen féltő gondom egész életedben.
Minden
futó pillanatban egyre erősebb lesz megtépázott szívem. A remény pumpálja a
vért az ereimben, ahol minden apró kis sejt csak érted él. Te vagy a Minden…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése