Hűség

A hűség soha sem jár egyedül. Csak akkor képes élni, ha van valahol a világban még egy szív, amelyik legalább annyira erősen kapaszkodik a másikba. A hűség nem jár egyedül, mindig valami felé irányul, és akaratlanul is viszont várja a társát. Mint ahogyan a kutya követi az emberét. Nyughatatlanul, türelmetlenül és állhatatosan. Semmi kétsége nincs afelől, hogy majd ma is hazajön, és szívének kedves dolgokkal halmozza el.

Létezik örök és feddhetetlen hűség? Képes valaki éveken keresztül, csak egy szeretőhöz hozzáérni, egy ember ajkát megcsókolni, és egy embert ölelni forró szeretettel? Akarok hinni benne… de a keserűség álladóan elragadja a valóságot és irányítani kezd mindent. A gyengék máshoz fordulnak, menekülni kezdenek.

Anyám szerint én mindig elmenekültem a valóság elől… talán igaza is volt, de mindig hűséges voltam azzal, akihez menekültem. Képes voltam és vagyok valakit éveken keresztül szeretni és magamba zárni a fájdalmat, ami néha elborítja az egész életem… felülemelkedem minden kicsinyes keserűségen, hisz a tudat, hogy van, aki azt mondja, hogy mindent megbocsát, egyedüli a nagy és rideg világban.

A legforróbb és legmélyebb érzések irányítják a tudatot, hogy az hűséges maradjon. Semmi más nem képes felgerjeszteni az emberben ekkora áldozatot.

A fák most járják utolsó táncukat, míg mielőtt a tél befedné őket óriási, hófehér leplével. Ezer színbe öltöztetik karjukon tündöklő leveleiket, és mintha csak ezzel is szimbolizálnák a szomorú embereknek, hogy van, ami örök. A természet megújulása örök és állandó. Ezt senki sem képes tönkre tenni a világban… semmilyen fájdalom, ártó szándék nem állíthatja meg Isten csodás művének virágzását. Az ősz elmúlása utalás arra, hogy hamarosan eljön majd a megújulás… jelzi, hogy mindig eljön a halál, és mindig születnek csodák az életben. Mutatja, hogy a tavasz, az ősz, a nyár és a tél is fellelhető a földön itt-ott, úgy ahogyan az életben is ott van az örök szeretet, az örök hűség, és Isten mindenre kiáradó, gyógyító kegyelme…