Sokan
álmodunk nagy dolgokról. Ez az, ami megment minket a valóság szürke, éles
fogaitól, akkor, amikor már imádkozni sincs erőnk. De vajon hányan álmodtunk
már kétségbeesetten? Nem hittem volna, hogy ilyen létezhet, mégis beszökött ma
este az álmaimba valamiféle meseillatú, romantikus szerelmes történet.
Félálomban már én vettem át az irányítást a fejemben úszó képek felett, és
ösztönösen meséltem magamnak. Olyan ez, mintha készülnél megtisztulni. Messzire
elmenekülsz, majd körbeveszed magad a kosztümös, régi idők hangulatával, csak
hogy ne fájjon annyira a modern világ hideg érintése. Kétségbeesetten
menekültem az elképzelt világomba… megkerestem azt a bátor, fiatal lányt, aki
soha sem adta fel az álmait és a küzdelmet a szerelemért. Ő benne az volt a
szép, hogy képes volt türelmesnek lenni, és kivárni azt az időt, mikor végre
együtt lehet azzal, akit egész életében szeretett és legalább egy életnyit várt
rá.
A
szerelem veszélyes dolog, de ez nem újdonság. Lehet ellopni, elcsalni,
összetörni, vagy belebolondulni… de kényszeríteni nem. Nem változtathatok, nem
könyöröghetek többért… nem lenne etikus azt hiszem, habár ez egy olyan háború az
életben, ahol nincsenek szabályok. Az ember teljes felszerelése a szíve és a
büszkesége, amely szinte folyton sérültként végzi a csatában. Veszélyes, hisz
néha azt érzed, majd megfulladsz a tengernyi érzelem között. Először még minden
rózsaszín, tiszta és hófehér. Az újdonság varázsa miatt keresnek sokan folyton
új és új embereket. Felvillanyoz az ismeretlenség és a bűnmentesség. 8 hónap
után már kívülről-belülről lehullott rólam a sok álarc, és csupaszon állok a
nagy Ő előtt. Borzasztó okosnak kell lennem, meg persze kreatívnak. Hiába, én
nem mennék, ezért őt is magamhoz kell kötözni.
Talán
a rengeteg különbség még erősebb köteléket alakít ki, még erősebb szeretetet ad. S
míg én szépen lassan alámerülök a rengeteg érzelem között, ő racionálisan,
igazi férfi módjára járja az útját és semmit sem enged az álmai elé. Még engem
sem. Két makacs és eltökélt ember örökös, céltalan csatája a szerelemért.
Megérdemlem, hisz mindig ilyet akartam… küzdeni akartam, szenvedélyt és
fájdalmat átélni a sok jó mellett…ó te bolond! Hogyan akarhattál ekkora drámát az élet
egyszerű színpadán? Túl sok lett már a „különlegességből”… nincsenek már bennem
megfejtetlen titkok. Ez az igazság… odaadtam mindenem, ezért elveszítettem az
autonomitásom nagy részét. Gyenge lettem arra is, hogy leírjam, mi bánt, vagy
hová tart az életem. Mégis… soha sem voltak ilyen erős és magabiztos szavaim. Muszáj… muszáj életben maradnom és újra
meg újra felállnom. Nincs már más választásom… nekem is meg kell találnom a célom,
különben annyira a megszállottjává válok, hogy elkezdem élni az Ő életét…
Ez
a pár sor az én otthonom, a családom, a társam. Mindig megtalálom magam a
szavakban, amiket mások és saját vigasztalásomra írok.
UI.:
A szeretetnek van a legnagyobb hatalma a világban. Nem a pénznek, nem a
fegyvereknek, nem a rendszereknek. Minden eltűnhet, de a szeretet megmarad. S
remélem egyszer, ha majd reggel kinyitod fáradt, tapasztalt szemed, észreveszed
azt a mérhetetlen szeretetet, amivel nap mint nap küzdötten, hogy átadhassam
Neked…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése