Helyek

Mikor belépek a faluba sok-sok érzelem és gondolat táncol körbe. Érdekes, hogy a szimbolikus helyszínek folyamatosan váltják egymást. Mindig van egy olyan város, falu, sziget vagy folyó, amely különleges jelentéssel bír egy szerelemben. Olykor szép, romantikus szálak futnak össze benne, s aztán hirtelen kellemetlen érzések, kellemetlen emberek lakhelye lesz. 

Először ez az eldugott falu adott otthont a szerelmünknek. Hüvös Duna-part, csípős levegő, amely még közelebb hozza a forró szíveket. Persze hogy akkor is ősz volt. Minden szépség ez időtájt történik. 

Nagyon sokat utaztam, vezettem, hogy végre nyugalmat lelhessek ezen a helyen. Ő, akit a világon a legjobban szeretek, neki vannak gyökerei, amelyek mélyen ebbe a földbe kapaszkodnak. Ilyenkor automatikusan magam kezdem vizsgálni, hogy nekem hol vannak a gyökereim? Hol van az én szívemnek otthona?

Sokszor elkeseredve döbbenek rá, hogy nem látom a gyökereim. Én emberek szívében horgonyozom le, s ott találom meg az otthonom. Egy szülőföld persze jóval stabilabb mint egy emberi lélek... ezért vagyok hát oly' sokszor hontalan.

Nem sokban különbözök a 19 éves énemtől, csupán kicsit erősebb az önkontrollom... már ügyesebben fókuszálok magamra, és a saját álmaimra. De még mindig vadul kiszakítanám magam a valóságból, hogy más életet élhessek, más helyen. 

Továbbra is másokra emelem fáradt szemem, és igyekszem összeragasztani az összetört lélekszilánkokat. Néha könnyebb segíteni másoknak hordozni a keresztet, mint beismerni, hogy összeroskadtunk a sajátunk alatt...

Sok minden történt, amit mindenképpen szerettem volna hosszú mondatokba öntött formában feldolgozni. Érdekes, hogy pont a helyszín fogalma az első, ami kikívánkozott belőlem. Sziget, folyó... ijesztően keveset változott a forma, s mégis nagyon más a tartalom.

Keserédes örömet okoz, hogy újra visszataláltam a hangomhoz. Legalább ez megmarad nekem, hogy megtarthattam azt az ősi szokást, amely segített feldolgozni a csalódást. 

Ez most egy várószoba, amely a két korszak közötti légüres teret jelképezi. A gondolatim folyton vándorolnak, és kétségbeesetten keresik azt a nyugalmi pontot, amely magában rejti az igazi célt. Meg akarom teremteni a saját világom, a sikereim és az álmaimat, amelyek olyan töltőanyagként fognak szolgálni az éltemben, hogy soha se érezzem magam gyökértelennek. Önmagamra tudok támaszkodni és muszáj elhinnem, hogy sikerülni fog, mert egyszer majd lehet, hogy csak ez lesz nekem... amit elértem és megteremtettem magamnak. 

G.