Geisterfahrer

Azt hiszem jelenleg senki sem érti igazán, min megyek keresztül. Ezért is kezdtem el újra írni. Mikor megint fojtogattak az árnyak, eldöntöttem, hogy írni fogok újra, hátha ez felszabadít.

Hányszor, meg hányszor történt, hogy ordított a zene, közben zokogtam, és cikáztak a szavak a fehér képernyőn. Terápia. Az én terápiám.

Amikor 19 éves voltam nem tudtam, mihez akarok kezdeni az életemmel. Egymást követték a tartalom nélküli, de azért kedves emlékekkel teli kapcsolatok. Ennek fényében nem is gondolkodtam a jövőmön, hogy mi is érdekel igazán. Remélem egyszer lesz gyermekem, és leülhetek vele megbeszélni a következő kérdéseket:

Ki akarsz lenni igazán? Mit akarsz elérni az életben? Miben vagy jó, és mit tudnál megtanulni? Mi vár a diploma után?

Én nem tettem fel magamnak ezeket a kérdéseket. Most 3 évvel később próbálom kibogozni a képességeim összekuszált gyökereit.

Mindent feltettem egy lapra, és megint megváltoztattam az egész életem, az irányvonalam, és ismét elhagyok egy „zónát“. Ezt nem nevezném komfort zónának, mert én lényegesen azon kívül élem a kusza életem. 2 éve jelentkeztek az első tünetek. Sok évnyi sötétben tapogatózás után eléggé sokkoló a fény… vakító. Az ember akkor szorong, ha megbomlik a harmónia és megválaszolatlan kérdések fojtogatják. Ki vagyok én? Szerettek engem valaha? Mit akarok az élettől?
Persze megtanulhatnánk már, hogy a Jóisten természetesen kegyes marad hozzánk a végsőkig. Mikir minden összeomlani látszott, megérkezett a sziklaszilárd útmutatás, életem összetartó eleme, A FÉRFI. Igen, ebben talán van némi irónia. Ő tényleg tökéletes. Legalább annyira, mint amennyire én nagyon nem vagyok az. Kicsit ironikus, hogy nekem máig „csak” érzelmi vonalon vannak hatásaim. Felszabadítottam benne a lelket, a szerelmet, a törődést. Ő pedig kezembe adta azt a kulcsot, ami hihetetlen mélységeket nyitott meg. Olyan rétegek nyíltak meg bennem, amikben soha sem hittem. Olyan dolgokat tettem meg, amikről csak álmodtam, szó szerint. Ő hisz bennem, még akkor is, ha én már nem.

Nagyon nehéz felismerni, hogy az út, amin járunk, nincs ránk jó hatással. Sok idő eltelt, amióta az volt a legnagyobb problémánk, hogy nem szeret vissza a menő, feketére festett hajú srác. Már nem üldözök démonokat… legalábbis nem ilyen jellegűeket. Elfelejtettem magamra koncentrálni, és ezeket a borzasztó fontos kérdéseket feltenni magamnak. Mit akarok ÉN? Mit tehetnék még MAGAMÉRT? Hiszek a feminizmusban és a nők erejében, de nem nyomom el a férfiakat és az ő önmegvalósításra való törekvéseiket sem. Csak azt mondom, ez nekünk is ugyanúgy kijár, ugyanannyi pénzért cserébe, ugyanolyan tisztelettel. Elfeledkeztem arról, hogy nekem nem csak annyi a dolgom, hogy szeressek és kutassam az élet értelmét. Elég későn érő típus vagyok, és kicsit elsodortak az érzelmeim. Milliónyi sor szól arról ezen a blogon, hogy nem vagyok racionális, blabla… hát ennek most meg is iszom a levét.

Azért kezdtem el újra írni, hogy meg tudjak magamnak bocsájtani a sok zsákutca miatt. Ezt a diplomát már nem tudom átnevezni, és nem tudok visszamenni az időben, hogy a kirántsam magam a rossz kapcsolatokból. Egy ponton túl muszáj elengedni a semmibe torkolló utakat, bármennyire is bosszantanak és frusztrálnak.

Minden egyes szegmensét meg akarom változtatni az életemnek szeptembertől. Eddig csak jót hoztak az eltökélt változások, ebben bízom most is. Nincs más választásom, és nem maradt vesztenivalóm. Szeretnék visszatérni önmagamhoz, ahhoz a lányhoz, aki nem félt irracionális dolgoktól. Tette a dolgát, és mindig a szívére hallgatott… azt akarom, hogy a görcs eltűnjön a gyomromból és újra minden idegszálam felszabadultan örülhessen.

Geisterfahrer annyit tesz, mint ámokfutó. Valaki, aki nem áll be a sorba, és ösztönösen szembe megy a forgalommal. Ez a név sok mindenre megtanított, és sokat köszönhetek az alteregónak, amely lehetővé tette, hogy sok-sok leírt gondolat után az életben is ugyanolyan magabiztos, határozott és sziporkázó lehessek…

G.